+36 30 964-2545 groszevadr@gmail.com

Csontjaink egymáshoz képesti elmozdulását vagy éppen stabilitását különböző összeköttetések biztosítják. A legmozgékonyabb és talán legismertebb forma, amikor a csontok ízületek segítségével kapcsolódnak egymáshoz. Érdemes megismerni a többit is.

Összecsontosodva?

Ha az egymással összeköttetésben álló csontok anyaga lényegében folyamatosan megy át egymásba, folytonos összeköttetésről beszélünk, melyet az anatómusok synarthrosisnak hívnak:

Az összekötő anyag, szövet lehet valamilyen szalag (ekkor beszélhetünk úgynevezett syndesmosisról). Ilyen kapcsolat van a kulcscsont és a lapocka között.

A porcos kapcsolatra (synchondrosis) a legjellemzőbb példák a csigolyatestek között elhelyezkedő porckorongok, amelyek rostos porcszövetből épülnek fel. Ez a forma kevés, mégis nélkülözhetetlen elmozdulást biztosít az összeköttetésben álló csont-alkotórészeknek.

Ha az összekötő szövet maga is csontszövet, gyakorlatilag két csont összeforradásáról (synostosis) van szó. Medencecsontunk például a növekedés során csontosodik össze, de ugyanígy nő össze az öt keresztcsonti gerinccsigolya is.

Az ízületek

Ízületeknek nevezzük az elmozduló csontokat összekapcsoló szerveket. Bennük az összeköttetésben álló csontfelszíneket porc borítja, közöttük pedig rés található, tehát folytonosságról nem beszélhetünk.

Az egészséges ízületek az ízesülő csontok fájdalmatlan, pontos irányú és mértékű egymáson történő elmozdulását teszik lehetővé. Az ízületek legfontosabb részei a következők:

Mindenek előtt két csont-, azaz ízvégre van szükség, melyek közül az egyik rendszerint domború, a másik pedig e domború csontvéghez igazodó homorú felszínű. Előbbit nevezzük ízfejnek, utóbbit ízületi vápának.

Az ízületi vápa az ízületi fejet befogadó képződmény, melyet csúszós kenőanyag, a “szinoviális” folyadék” borít, csökkentvén a súrlódást. Az ízületi vápa alakja olyan, hogy az ízület jellemző mozgásainak ne jelentsen akadályt. A csípőízületnél és a lapocka-felkarcsont ízületnél a vápa tálszerű, kétdimenziós mozgást végző ízületek esetében henger alakú lehet (pl. könyökízület).

Az ízületi fej az ízületi vápába illeszkedik, annak alakját veszi fel. Így az ízületi fej is lehet gömbölyded (vállízület, csípőízület) vagy hengeres (pl. térdízület, könyökízület esetében).

Az ízületi fejet és vápát porcszövet borítja, mely önálló vérkeringéssel nem rendelkezik. A szövet táplálása és egyben az ízületi felszínek könnyű elcsúszását az ízületi tok belső rétege által termelt ízületi (“szinoviális”) folyadék biztosítja. A folyadék legfőbb síkosító összetevője a hialuronsav. Ízületeink csak akkor működnek megfelelően, ha a folyadék összetétele és mennyisége megfelelő.

Az ízületi tok, nagyon erős kötőszövetes képződmény, mely beburkolja a csontok ízesülésének területét, kívülről lezárja az ízületi rést. A rendkívül érzékeny ízületeket hermetikusan elzárja a környezetétől, így alakul ki az ízületi üreg. A tok külső kemény rétege nem csak összetartja az ízületeket, egyéb szövet behatolását, betüremkedését is megakadályozza az ízületi üregben.

Az ízesülő csontok összetartozására kötőszövetes szalagrendszerek szerveződtek. Ezek származhatnak az ízületi tok rostos rétegéből, de lehetnek a toktól független szalagok is. Mivel ezek az ízület forgástengelyében vagy ahhoz közel helyezkednek el, az ízület mozgásától függetlenül, mindig feszesek tudnak maradni. Rendkívül jól terhelhetők és erősek, némelyik csak 500 kg-os terhelésnél szakad el. Sérülésükkel az ízület stabilitása megszűnik, támasztó funkciójának ellátására nem lesz képes.

A tok és a szalagrendszer együtt igen erősen tartják az ízületet, bár a kisebbek, például az ujjaké, puszta kézzel is megropogtathatók. Ilyenkor a széthúzott íz-végek közé kissé behatol az ízületi tok, majd visszapattan eredeti helyére. Az íz-végek összetartásában a synoviális folyadék is szerepet játszik, hiszen az ízületi végek eltávolításakor a tok zártsága miatt nem keletkezhet benne buborék.

Az ízületek – vagyis tokjának és szalagjainak – vérellátása és beidegzése bőséges.

Az ízületek mozgása

Mindnyájan tudjuk, hogy bár szabadon és lazán mozgatjuk könyökünket, térdünket, ujjainkat, akármilyen alakba nem hajlíthatjuk őket, mivel a ízület által végzett mozgások korlátozottak. A mozgás terjedelmét az ízületi felszínek alakja, a tok formája a rögzítő képletek, szalagok, környező feszülő izmok, szomszédos testrészek jelenléte lefékezi és behatárolja.

Ízületeink helyzetével nem szoktunk törődni egészen addig, míg azok folyamatosan tudnak mozogni, ahogy akarjuk. A merev, fájdalmas ízületek azonban azonnal felhívják figyelmünket arra, hogy nem mindegy milyen testtartásban vagyunk, hogy rögzültek amúgy mozgékony részeink.

Az ízületek akkor vannak úgynevezett normál állásban, amikor laza, álló testhelyzetet veszünk fel. Ez nem jelenti azonban ízületeink számára, hogy ellazulhatnak, hiszen folyamatosan dolgoznak. Így saját rugalmas tulajdonságaiból fakadó egyenletesen ellazult állapotot csak számunkra észrevehetetlenül és rövid időkre vesz fel.

Amikor az ízületek tartósan ún. középhelyzetet vesznek föl, azaz tokjai és szalagjai minden irányban egyenletesen ellazultak, tulajdonképpen kóros állapotról van szó. A gyulladt ízületek igyekeznek ilyen helyzetben maradni.